Szeptember 22. Szerda. Irány Firenze!

Régi szerelmem Itália, azon belül is Toszkána. A régió "fővárosa" Firenze! Bevallom készültem a nagy találkozásra. Otthon napokkal az utazás előtt, felelevenítettem művészettörténeti ismereteimet. Elővettem régi könyveimet, utána néztem a mestereknek, műremekeknek. Tisztában voltam vele, hogy Firenzére csak egy napot szentelni, bűn! Lehetetlen bejárni, és élvezni ezt a kulturális műremeket. Megfogadtam, ide még visszatérek és akkor legalább egy hetet töltök kedvenc városomban. Firenze nem csak művészeti értéke miatt melengeti szívemet, hanem a Mediciek végett is. Ennek a bankár családnak a története kamaszként varázsolt el, és a mai napig tart rajongásom irántuk.

Firenze a reneszánsz kúltúra bölcsője. Félelmetes bele gondolni, hogy azokon a köves utcácskákon lépked az ember, amin egykoron Michelangelo, Brunelleschi, Leonardo da Vinci, Dante és még hosszasan sorolhatnám a kíváló firenzei mesterek neveit. Ez a város csupa ámulat: múlt és reneszánsz, halhatatlanság és művészet.

Szerdán kora délelőtt elindultunk Firenzébe. Szállásunktól kb 130 km-re fekszik a reneszánsz bölcsőjeként emlegetett város. Az utunk dimbes dombos tájakon vezetett, igazi, hamisítatlan olasz kisvároskákon keresztül. Itt nem számít a sebességkorlátozás, hiszen szinte lehetetlen betellni a tájjal. A GPS-t néztem, még néhány km, és ott leszünk! Ezt a négysávos út, és egyre növekvő forgalom is jelezte. Aztán egy kanyar után, megláttam. Ott terült előttem Firenze. Az Arno folyó két partján, annak gyönyörű völgyében fekvő város látványa, teljesen lenyűgözött. A nyaralás legemlékezetesebb része volt ez számomra. A magasabban fekvő útról teljesen be lehetett látni ezt a nem kicsi várost. Brunelleschi kupolája, még így néhány km távolságból is jól láthatóan kiemelkedett.

Amint beértünk a városba, és eligazítást kaptunk egy helyi férfitól a piazza duomo hol létéről illetően, parkoló házat kerestünk autónknak. A nagy forgalomban csak araszolgatva tudtunk haladni, de aztán az út mellett találtunk egy mélygarázst. Amint leértünk, és szétnéztünk  megdöbbentett a látvány bennünket: A néhány m2-nyi helyen többnyire luxusautók egymás hegyén-hátán. Szó szerint! Emelők tartották egymás fölött őket,  köztük pedig mégcsak egy ajtónyitásnyi hely sem volt . Mint amikor a kisfiam egymás melllé pakolássza matchbox-ait. Ha már betévedtünk, érdeklődtünk a tarifáról: 6,5 Euró óránkén. Ezt az összeget sokalltuk, ezért megköszöntük az úriembernek, és elköszöntünk. Erre ő megkérte a volánnál ülő férjemet, szálljon ki, majd  kiviszi autónkat, ami egyáltalán nem tűnt könnyű feladatnak, ugyanis már mögöttünk igencsak feltorlódtak az autók. Ez a garázs meg méreténél fogva csak egyirányú forgalomra lenne alkalmas normális esetben. Amint beült mellém, és ide-oda kanyarintva a kormányt  megfordította az autót szinte egy tenyérnyi helyen, engem és férjemet is meggyőzött az olasz vezetés technika profizmusáról. Miután ismét a nyüzsgő forgalomban találtuk magunkat, haladtunk tovább az árral. A buszpályaudvarnál keresgéltük a parkolóházat, de sehogy sem találtuk. Miután férjecskémnek türelme véges az olasz közlekedést illetően, kipattantam a kocsiból és információt kértem a nem messze álló rendőrtisztektől. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, megmutatták a néhány méterre lévő mélygarázst. Minimum 3x biztos elmentünk mellette, de mi parkolóházat kerestünk, nem pedig egy 5 emelet mélyen fekvő garázst. Az ára megfelelt, és a rendszer is bizalom gerjesztőbb volt, ahogyan parkírozni lehet itt.

Miután sikerült leparkolnunk, elindultunk felkeresni a Dómot. Nem volt nehéz dolgunk, csak haladni kellett a tömeggel. A sikátoros utcácskák kellemes hűvöse jól esett a nagy melegben. Milliónyi turista tölti meg az utcácskákat, és miután átverekedtük magunkat a sok bóvliáruson, megláttuk a Dómot! Ott magasodott előttünk ez a fantasztikus építmény! Első ámulatomat követően meg kellett érintenem a gyönyörű márvánnyal kirakott templom falát, hogy tényleg elhiggyem, ott vagyok!

A Dóm (la cattedrale di santa maria fiore): Az 1300-as évek elején épült, homlokzata 1800-ban. A középkortól eltérően a megbízó az akkori  Firenzében nem a király vagy az egyház volt, hanem a városi nép. Brunelleschi építette, az akkori világ legnagyobb kupoláját, melynek különlegessége, hogy fatámaszték nélkül készült, a téglák különböző méretűek és lentről felfelé tartják egymást. Brunelleschi halszálkafalazással 64 rejtett, spirálvonalban felhaladó bordát alakított ki. Ezek segítségével elérte, hogy a boltozatban a gömbkupolához hasonló erőjáték keletkezett, vagyis az építés minden szakaszában szerkezetileg önhordó volt. A város házai fölé magasodó, hatalmas kupola nemcsak technikai szempontból a század egyik csúcsteljesítménye, a szépsége is lenyűgöző. Megérdemelten vált Firenze jelképévé. A művészettörténet a reneszánsz építészet kezdetét a firenzei dóm kupolaépítésétől számítja.

A dómot gótikus stílusban kezdték építeni és Bruenelleschi jól ismerte ennek az építkezésnek minden fortélyát. A firenzeiek mindenáron kupolával akarták betetőzni székesegyházukat, de addig egyetlen építésznek sem sikerült olyan szerkezetet kitalálni, amellyel áthidalhatta volna a hatalmas teret. Brunelleschi megoldotta. Eltökélte, hogy szakít a gótikával, és csatlakozik azokhoz, akik Róma hajdani dicsőségét akarják feltámasztani (renaissance-újjászületés). Brunelleschi Rómába utazott, és ott tanulmányozta az antik épületek romjait, méreteket jegyzett fel, vázlatokat készített, elképzelte a régi Rómát. Új stílust akart teremteni. Tervét meg is valósította. Csaknem 500 éven át követték őt az építészek Európában, Amerikában.

A templom 169 méter hosszú, 104 méter széles, kupolája a laternával 107 méteres, ezzel Olaszország legnagyobb, a világ negyedik legnagyobb temploma!

Ennyi műkincs láttán, nem véletlenül diagnosztizálják több tucat turistánál a Stendhal-szindrómát. Ez a kór a nevét a híres francia íróról kapta. Mikor 1817-ben Stendhal Itáliába utazott már az Appenninek hegység átlépése után úrrá lett rajta valami furcsa, belső izgalom: vadul kalapált a szíve, gondolatai összezavarodtak. Végül már gondolkodni is képtelen volt, és átadta magát egy olyasfajta "őrületnek, mint amilyet a szeretett asszony oldalán szokott érezni a férfi ember." Ugyanezt élte át Firenzében is, a műkincsekben gyönyörködve szinte önkívületi állapotba esett az izgalomtól. Hasonlót érzett Anselm Feuerbach német festő az Uffizi képtár és a Pitti palota műkincsei között.

A Dóm mellett találjuk közvetlenül a Harangtornyot. 1334-ben készült, 85 m magas, gótikus torony, melyet márványberakás fed. Giotto tervezte. Nyugati oldalát Donatello szobrai, déli és északi oldalát Giotto és Andrea Pisano reliefjei díszítik.

A Dómmal szemben csodálhatja meg az ide látogató a gyönyörű Keresztelőkápolnát. Keresztelő Szent János tiszteletére épült. Valószínű román kori épületből alakították át. A leghíresebb része az északi ajtó, melyet a Paradicsom kapujának nevezett el Michelangelo. A 10 bronz dombormű Bibliai történeteket jelenít meg. Alkotója: Ghiberti, aki mesterien alkalmazta a térbeliséget. Bár csak a másolatát találjuk itt, az eredeti a Museo dell 'Opera del Duomo-ban van.

A Piazza Duomo (Dóm tér) után utunkat a Piazza della Signoria felé vettük. Itt található a híres Palazzo Vecchio, a Neptun kút, az Uffizi-palota, és nem utolsó sorban Michelangelo Dávid szobra. A téren talán fel sem fogjuk, hogy a történelem, művészet és irodalom egyik fontos részének tanúi vagyunk. E térről indult hódító útjára a reneszánsz művészet, az irodalom, itt fogalmazta meg Dante "Az Isteni Komédiát", Leonardo és Michelangelo is itt ütköztek egymásba, ha tetszett nekik, ha nem. A sokoldalú Giorgio Vasari is itt munkálkodott és írta meg a történelem művészeteiről szóló könyvét, melyben bemutatta az addig ismert legtehetségesebb építészmestereket, szobrászokat és piktorokat.

Engem akkor is ámulatba ejtett az olasz reneszánsz művészete, amikor iskolapadban tanultam, de amikor ott magasodik az ember előtt a sok műkincs, az valami leírhatatlan érzés.

Nem véletlenül diagnosztizálják évente egy tucat emberen a Stendhal- szindrómát, mely a híres francia író után kapta a nevét, aki a Santa Croce bazilika látogatása után kúltúrsokk, illetve szédülő érzésről számolt be. Ugyan a Stendhal-szindrómát nem kaptam el, de teljesen megértem azokat, akik igen.

A Piazza della Signoria-ra érve, az első amit megpillantottunk a Palazzo Vecchio (Régi Palota). Firenze történelmi központjának jeles épülete. A toszkánai nagyhercegek székhelye volt, majd kormányzói palota, ma városháza.

I. Cosimo de'Medici fiának esküvője alkalmából 1565-ben kutat is állítottak a térre, Bartolommeo Ammanati manierista stílusú Neptunusz-kútját.

Oldal: 22. Szerda: Firenze
Toszkána - © 2008 - 2024 - gortvazs-toscana.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat